Ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (1Kor 13,2)

A Szentírásban vannak olyan szakaszok, amelyek megértéséhez át kell verekednünk magunkat a szövegkörnyezeten, a mondatok hálóján, és ezzel együtt saját lelkünkön és értelmünkön is. De vannak olyan részek, amelyeket nem kell bonyolult teológiai vizsgálat alá vetni, mert - ahogyan Luther mondja - könnyű igék. Nem azért, mert könnyűnek találtatnak, mint a toll és elszállnak a levegőbe. Nem azért, mert könnyű lenne őket teljesíteni. Azért könnyűek, mert a bennük megfogalmazott tartalom egyértelmű: ezt kell tenned, ezt kell elfogadnod. Ez így van.

Ahogyan én látom, a ma embere - s talán ez most nem közhely - nehezen azonosul az ilyen direkt kijelentésekkel. Ezt van és kész. Nehezen azonosul, mert nem tud mit kezdeni azzal, ha vélt vagy valós szabadságában korlátozzák, és olyan dolgokat mondanak ki neki tényként és követendő normaként, amelyek adott esetben szöges ellentétben állnak a hétköznapok elveivel.

Nehezen azonosulunk, pedig vannak olyan mondatok és olyan elvek, amelyeket nem lehet megkerülni. Pál apostol a szeretet himnuszban egy ilyen sort, helyesebben egy ilyen alapot tár elénk: a szeretet-alapot. Arra figyelmeztet minket, hogy a szeretet legyen az alapja minden cselekedetünknek és egész hitünknek, mert nélküle semmik vagyunk. Nem a felületes szeretetről beszél. Nem a rózsaszín köd érzéséről, amely könnyen jön, és észrevétlenül múlik el, hanem az igazán mély, csontba rekesztett szeretetről.

Arról, ami nem is egyszerűen érzés, hanem egyfajta életmód és világlátás. Olyan alap, amelyhez te és én is bátran igazodhatunk egészen egyszerűen azért, mert belsőnkből fakad. Nem kell és nem is lehet ellene lázadni, mert akkor egyszersmind önmagunk ellen lázadnánk. Nem kell és nem is lehet neked és nekem gerjeszteni, mert eredete nem benned és bennem van, hanem Jézus Krisztusban. A Pál által megénekelt szeretet-alap attól lehet minden hitnek, minden bölcsességnek és minden gazdagságnak az alapja, hogy Krisztus keresztjén tájékozódik, és a naponkénti megtérés által maga a Szentlélek élteti.

Ha felismerük ezt a szeretet-alapot az életünkben, ha képes ennek a meglátása a szívünkre, lelkünkre és értelmünkre hatni, akkor nem egy kényszer-normát látunk benne, hanem olyan életmódot, amelyben jó megélni a mindennapokat, az emberi kapcsolatokat és az Istenhez való tartozásunkat.

Legvégül pedig még egy nézőpont: ha a szeretet-alap ott van az életemben a kereszt által, akkor kérdezni is tudok, és egyfajta gyónó imádságként számba tudom venni, mit tettem és mit nem tettem meg Krisztus-követésmben, ahol minden elmúlhat, de a hit, remény és szeretet megmarad.

Beszéltem-e szeretetlenül testvéreimmel, felebarátaimmal, miközben kegyesnek mutatkoztam, és azt a látszatot keltettem, hogy Krisztus tanítványa vagyok? Büszkélkedtem-e hitemmel, bölcsességemmel, erősségemmel úgy, hogy közben megfeledkeztem arról, hogy egyedül Krisztussal dicsekedhetem? Adakoztam-e szeretetlenül úgy, hogy nem a szükséget, hanem a felesleget néztem? Voltam-e türelmetlen, irigy? Voltam-e kérkedő, felfuvalkodott? Voltam-e bántó? Kerestem a magam hasznát másokéval szemben? Gerjedtem-e haragara? Felhánytorgattam-e a rosszat? Örültem-e a hamisságnak és más kárának? Hitetlen voltam-e? Türelmetlen voltam?