Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. (Jób 2,10b)

Könnyű keresztyének lenni, ha kényelmes az élet! Talán már más is találkozott a tartalmában hasonló mondattal. Amely mögött az a felismerés húzódik meg, hogy sokkal szívesebben veszünk részt olyan dolgokban, amelyek kedvesek számunkra, és sokkal szívesebben hallunk Isten szeretetéről, ha azt valóban tapasztaljuk a bőrünkön. A hétköznapok tapasztalata azonban nem a rózsaszín köd, és a mindig tíz centivel a padló felett életérzés. Sokkal inkább a még egy probléma, még egy nehézség, még egy kísértés. Olyan élethelyzetek, amelyekben próbára tétetik az Istenbe vetett bizodalmas hitünk.

Nehéz jól megmagyarázni, mi rejlik az ilyen helyzetben megszólaló jóbi mondatokban: ezt is elfogadom Istentől. Nehéz megmagyarázni, mert ez nem a fejben dől el, bármennyire is szeretné a nyugati ember. Mi mindent megakarunk érteni, mindent pusztán a tudatunkkal akarunk megismerni, pedig az Isten dolgaiban szükség van egy másfajta megismerésre, amely aztán hatással van a gondolkodásunkra is. Ez pedig a hit látása, amely Isten kegyelméből, és végtelen szeretetéből a miénk lehet. Ezzel a látással képesek lehetünk arra, hogy a hétköznapok esetlenségének, és rosszal tűzdeltségének hálóját szemlélve ne a magyarázatokat keressük, hanem az Ő kegyelmére bízzuk magunkat. Mert egyedül így állhatunk meg a kísértések között.

Persze, lehet hárítani, hogy nem minden rossz kísértés az életünkben. Ez igaz, hiszen így elbagatellizálnánk a kísértés valóságát. De ezzel együtt minden rossz történésben ott van a kísértés lehetősége, hogy azokban nem a továbbindulás, hanem a beleragadás lehetőségét látjuk meg, és rajtuk keresztül utat talál hozzánk maga a kísértő.

Egy azonban bizonyos: velünk az Isten, aki - ahogyan Pál írja - hűséges, és nem hagy minket erőnkön felül kísérteni, sőt a kísértéssel együtt már a szabadulás útját is elkészítette számunkra, aki nem más, mint Jézus Krisztus, aki egészen a keresztig kitartott a Sátán minden kísértésével szemben.