Most pedig, Urunk..., add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet. (ApCsel 4,29)

Sokszor nehéz igazán bátornak lenni. Sőt! Merem mondani, nem tudjuk, mit jelent bátornak lenni. Nem a világ lelke szerint, nem az edzőtermek és harcmezők bátorsága szerint, hanem a Kereszt bátorsága szerint.

Pedig az egyház tanúságtevőinek egész sora van előttünk, akik egytől-egyig azt hirdetik, hogy ki lehet, és ki kell tartani Krisztus mellett. Éljünk bármilyen korban és bármilyen korszellem mellett. Ki kell tartani amellett, akit "mártírok dicsőítettek a halálba vezető úton, akit a hívők az igazság szavának vallanak" életükben és halálukban.

De ez nem a mi emberi erőnk által fog sikerülni. Nem a mi "világi erősségünk", hanem egyedül a Lélek által, Isten elénkbe lépő kegyelméből. Imádságainkban mi is - az első gyülekezethez hasonlóan - kérhetjük a Mennyei Atyát, hogy adjon nekünk erőt, hogy teljes bátorsággal hirdessük az igét, tisztán és igazán. Törvény és evangélium formájában. Abban a teljességben, ahogyan az Atya ránk hagyta, ahogyan a Szentírás lapjain találjuk, és ahogyan azt Krisztus megparancsolta nekünk: menjünk el a föld végső határáig, és tegyünk tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.