Andráskereszt

Saulból Pál

2016. január 27. - Halasi András

1Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, 4és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 5Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” 7A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. 10Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!” Ő így válaszolt: „Íme, itt vagyok, Uram.” 11Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, 12és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.” 13Anániás így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” 15Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. 16Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” 17Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.” 18És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. 21Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?”22De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. (ApCsel 9,1-22)

Pál apostol megtérése az emberi szempontból lehetetlen megvalósulása. Mert ki hitte volna el, hogy ez megtörténhet? Ki gondolta komolyan, ki képzelte el egyáltalán, hogy a keresztyéneke vadul üldöző Saul egyszer Pállá változhat? A Damaszkuszi élmény, a Pálfordulás éppen ezért egy nagyon határozott igen az ember mellett. Határozott igen abban az értelemben, hogy Isten nem a mi látószögükből szemléli az eseményeket, hanem egy számunkra kifürkészhetetlen nézőpontból.  Határozott igen abban az értelemben, hogy Isten olyan embereket is szolgálatába állíthat, akikről mi ezt nem is gondolnánk. Ezért is emlékezünk ezekben a napokban Pál apostol megtérésére.

Pál a keresztyénség egyik legnagyobb apostola, aki bejárta az akkor ismert világot, és olyan embereknek hirdette meg a szabadítás evangéliumát, akikről – eleinte -  a jeruzsálemi oszlopok el sem tudták képzelni, hogy ők is beletartoznak a  föld végső határáig kategóriába, legalábbis nem úgy, ahogyan Pál hirdette nekik. Kiváló szónokként beszélt a legkülönbözőbb helyzetekben, akkor is, ha az aeroszpagoszon, és akkor is, ha a börtön falai között kellett bizonyságot tennie.

Megtérése előtt kiváló iskolákat végzett, a kor leghíresebb rabbijának a lábainál tanult, és biztos vagyok abban, hogy ugyan olyan komolyan vette zsidó hitét, mint később Krisztushoz való tartozását. Mert egyszerűen ez következett természetéből, ezt nem tudta levetkőzni. Ezzel a belülről fakadó hévvel indul el abban a hitben, hogy helyesen cselekszik, amikor Krisztus követői üldözi az országban.

De Isten kegyelme megszólította, megtérésre indította. Nem egyszerű irányváltásra, hanem teljes fordulatra. Olyan élet változásra, amelyben az alap cserélődik ki, hiszen a megtérés pontosan ezt jelenti. Nem holmi külső átfordulást, nem az irányultság megváltozását, nem annyit, mint ahogyan az orosztanárokból némettanárok lettek, hanem teljes alapot jelentő változást, amely kihatással van a teljes életére. A „Pálfordulás” után Saul már nem ugyan az az ember. Élete egy csapásra megváltozik, és azt a hévét, amely addig a keresztyének ellen fűtötte, a Krisztus követés lelkesedésévé tudja formálni Isten Szentlelke.

Ez természetesen a környezet, a kortársak számára is furcsa. Ahogyan ma is furcsán nézünk sokakra, akik ismert negatív hátterükből belecsöppennek a keresztyénségbe, úgy Pál kortársai is nehezen fogadták a hirtelen jött változást. Anániás, aki talán a keresztyének közül először találkozik az immár megtért Saullal sem tud mit kezdeni a helyzettel és szüksége van Isten megerősítő válaszára: választott eszközöm ő.

 De Pál apostol megtérése a mi számunkra is felteszi a kérdést: hol van az életünkben a Damaszkuszi élmény? Az pont, vagy eseménysorozat, azok az emberek és helyzetek, akiken és amelyeken keresztül elhívott minket a Mindenható Isten. Hiszem, hogy szükség van ezekre az eseményekre, és szükség van arra is, hogy olykor megerősítést kapjunk elhívásunkban. Nem csak lelkészként, hanem keresztyén emberként. Hiszen Krisztus minden egyes követője ugyan azt a feladatot kapta, mint maga Pál apostol: hirdetni a feltámadás evangéliumát minden embernek. És fel kell tennie magunkban a kérdést, hogy megtesszük-e ezt saját helyünkön, saját életünkben.

A másik oldal pedig, amely megszólal Pál történetében, hogy mi hogyan fogadjuk azokat, akiknek az életet láthatóan és tapasztalhatóan gyökeres fordulatot vett. Akiknek megmutatkozik, hogy gyökeresen megváltozott az életük. Elfogadjuk-e a velük való közösséget, vagy kitaszítjuk őket, mert nem vagyunk képesek elfogadni, hogy Isten nem a mi mércénkkel mér.

Legvégül pedig Pál megtérésének még egy mozzanatra szeretnék utalni. Isten Pál a választott eszközévé tette azáltal, hogy szolgálatra hívta. Felhasználta tulajdonságait, kegyelmi eszközökké formálva az eleve adott talentumokat, de mindezt úgy, Pál valóban megváltozott. Megváltozott, de még nem ált készen a szolgálatra. Mert ahogyan az apostoloknak, a tizenkettőnek szüksége van a három éves képzésre, úgy Pálnak és minden kor keresztyén igehirdetőjének, és keresztyén emberének szüksége van arra, hogy tanuljon, képezze magát, hogy minél jobban elmélyüljön az Isten ismeretében, és így legyen hű tanítvány egy egész életen át.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr858323036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.