Andráskereszt

A nem tékozló fiú?

2016. január 08. - Halasi András

25„Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. 27Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. 29Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.
(Lk 15,25-30)

Lassan egy hete foglalkozunk a Tékozló fiú történetével, s remélem mindenkinek van legalább egy olyan gondolat, amelyet haza vihet magával ebből az evangéliumi szakaszból.
A mai estén azonban a tekintetünket arra kell fordítanunk, akiről kevesebbet beszélünk, a testvérre, a nem tékozló fiúra. Három gondolat mentén szeretnék róla beszélni, követve az evangélium szavait: A fiú most is dolgozik, A fiú másokkal fürkésztet és végül A fiú mérges. De előtt pár gondolat arról, hogy miért nem beszélünk, gondolkodunk róla. Kedves testvérek a tékozló fiúval valljuk be, szívesen azonosul bármelyikünk, mert sem te, sem én, sem senki ezen a földön nem kerülheti el azokat a helyzetetek, amelyeket szimbolikusan átél a példázatbeli fiatalember. Sőt, merem mondani, hogy át kell élni ezeket a mélységes helyzeteket, hogy igazán tudjuk, mit jelent az Atya házában, az Ő közelében lenni. Át kell élni, hogy nem is olyan jó a távolság, a sokak által mindennél jobban várt szabadság, és szükség van az igazi megtérésre, arra, hogy teljes megújulásra van szükség. Hóseás próféta egyenesen arról ír, hogy az Istenhez való megtérés nem egyszerűen arról szól, hogy a régit porolom ki, vagy az ő képével élve, a régi szántóföldet szabadítom meg a kövektől és gazoktól, hanem egyenesen új szántóföldet török fel. Pál apostol pedig arról beszél a Római levélben, hogy az értelem teljes megújulására van szükség, vagyis naponkénti megtérésre és megszentelődésre, azért, hogy Istenre tudjunk figyelni. Erre a felismerésre minden egyes keresztyén embernek el kell jutnia, és még egyszer mondom, ezért tudunk jól azonosulni a tékozló fiúval, mert számtalanszor eltékozoljuk ennek a lehetőségét az életünkben, és jól eső érzés, hogy ennek ellenére érezhetjük az Atya ölelő karjait.
De azonosulunk-e ilyen könnyen a másik fiúval? Tovább olvassuk-e egyáltalán a történetet, amely róla is szól, sőt egyes írásmagyarázók szerint egyenesen róla szól. Arra hívok most mindenkit, hogy olvassuk és gondoljuk tovább a történetet, sőt egyenesen éljük bele magunkat ennek az otthon maradt fiúnak a helyzetébe. Felolvasom még egyszer az evangéliumi szakaszt emlékeztetésképpen.
1.      A fiú most is dolgozik.
Ez a fiú nem otthon ül, hanem az események közepébe csöppen, amikor a munka végeztével (?) a mezőről tér haza. Végzi ilyen vagy olyan szorgalommal azt a munkát, amelyet apja rábízott. Nem kapott ötletet testvérétől, nem kérte ki ő is a vagyon ráeső részét és nem indult el szerencsét próbálni, hanem otthon marad az Atyai házban. Ez a fiú abban éli élete minden napját, amelybe beleszületett, amelybe beleszocializálódott, és úgy tűnik, nagyon is büszke erre. Kedves testvérek ez a Fiú a világ nagy részének keresztyén embere. Olyan valaki, akár lehetnék én is, vagy sokan közülünk. Akik egy keresztyén társadalomban születtünk meg, keresztyén gyökerek között, a történelmünk, Európa és Magyarország története voltaképp egy a keresztyénség 2000 éves történelmével, hiszen az egyes években vagy pártolásról vagy üldözésről beszélhetünk, de merem mondani, hogy szinte száz százalékban minden egyes magyar család, így minden egyes magyar ember életében, családjának történetében ott vannak a keresztyén gyökerek, amelyekről persze sokan elfeledkeztek. De a templomos emberekre kiváltképp igaz, hogy nagyon sokan ebbe a közege szocializálódtak be. Magam is, gyermekként keresztelkedtem, annak idejében konfirmáltam, templomba és gyülekezetbe jártam, ifjúsági körnek voltam a tagja, később keresztyén ifjúsági szervezetnél önkénteskedtem, persze a magam tékozló fiú életszakaszaival együtt, de minden esetre elmondhatom magamról, hogy ott voltam, Isten kegyelméből az Atyai ház közelében. És bizonyára sokan vannak ma este így közöttünk, és gyülekezeteinkben. Végezzük a ránk bízott szolgálatot, igyekezünk megélni minél jobban az életünkben, mit jelent az Atya közelében lenni, de mihez kezdünk akkor, ha valami váratlan eseménnyel, szokatlannal találkozunk az életünkben, gyülekezetünkben, amikor valami olyat tapasztalunk, ami nem illik bele a mi elképzeléseinkbe.
2.      A fiú kérdezősködik
Sokszor találkoztam különböző keresztyén közösségekben a „sugdolózás” jelenségével. Természetesen ezt nem Krisztus evangéliumából hozzuk magunkkal, hanem a hétköznapok sűrűjéből, emberlétünk mélységéből. Valahogy – sajnos – ez hozzánk tartozik. Már az evangéliumok lapjain is erről olvasunk, amikor a farizeusok maguk között tanakodnak, vagy a tanítványok „saját szakállukra” döntenek, és például el akarják zavarni a gyermekeket Jézustól.
A példázatbeli Fiú is tapasztalja, hogy valami szokatlan tapasztalható az Atyai házban, de nem maga jár utána a dolgoknak, hanem pusmogni kezd. Nem megy oda az apához, pedig bizonyára tisztában van azzal, hogy ezt megteheti hanem egy szolgát kérdez meg, mi mért történik.
Kedves testvérek valójában ez is számtalan esetben igaz a keresztyén emberekre. Hányszor tapasztaljuk magunkon, hogy egy-egy új embert látva, aki hazatér az Atya házba pusmogni kezdünk, ahelyett, hogy oda mennénk hozzá, kérdezősködünk, mert nem vesszük komolyan, hogy Krisztus testében lehetőség van az őszinte és nyílt beszédre, az igazán személyes kapcsolatokra. Ennek a fiúnak lehetősége volt bemenni az Atyai házba, sőt lehetősége volt arra, hogy örüljön a bent levőkkel együtt. Nekünk pedig mindig lehetőségünk van arra, hogy a gyülekezeteinkbe betérőt szeretettel fogadjuk. Sok gyülekezetben gyakorlat, hogy az újonnan érkezőt csoport fogadja, üdvözlik őket, énekeskönyvet adnak.
3.      A fiú mérges
Az idősebb testvér reakciója a fentiek tekintetében érthetetlen és durva. Ő mindig az Atya közelében volt, ő mindig részesedett abban a szeretetben, amely egyedül az Atyai házban adatik meg az ember számára, ő mindig „lakomázhatott”, ha úgy tetszik naponként megkapta a mindennapi kenyeret. Mégis szavai tele vannak kritikával és ítélkezéssel. És ha jól megnézzük nem csak a hazatérő testvér iránt nem tud szeretetet tanúsítani, hanem apja iránt sem. Egyszerűen saját magával telik meg, csak saját orrát látja. Szemére mintha egyfajta ködfátyol ereszkedne, amely abból táplálkozik, amiről az előzőekben beszéltem: a múltból, abból, hogy ő mindig ott volt, hogy ő nem tett semmit, amivel apja haragját kiérdemelné, mégsem kap kellő figyelmet.
A fiú magatartása nagyon emberi és nagyon közel áll hozzánk. Hányszor táplálkozunk mi is abból, amit magunkkal hozunk, és nézünk furcsa szemmel azokra, akik csak úgy „hazaesnek” az atyai házba. A fiú annyira vakká válik ebben a helyzetben, haragja miatt, hogy nem veszi észre apja szívét és az abból fakadó cselekedetét, nem figyel fel arra, hogy a testvér nem egyszerűen hazakullogott, hanem élete teljesen megújult, Hóseás szavaira emlékezve új szántóföldet tört fel. És nem figyel arra sem, hogy saját élet telve van az apa áldásával, és nem figyel arra, hogy Ő nem szakadt ki ebből a közegből.
S ebben a helyzetben számomra egy nagyon furcsa fordulat történik meg a történetben: hirtelen a nem tékozló fiúból lesz tékozló fiú. Aki nem megy messzi tájakra, aki látszólag nem vét az Atya ellen, de valójában mérhetetlen távolságra kerül mind a testvértől, mind pedig az Atyától. Mert megfeledkezik a szeretet parancsolatáról.

Kedves testvérek, sokszor lehetünk tékozló és látszólag nem tékozló fiúk. De fontos, hogy mindenkor észre vegyük, hogy az atyai ölelő kar nyitva van a számunkra, és bátran futhatunk hozzá, sőt bátran léphetünk oda, ha közel érezzük magunkhoz. De ez számunkra is feladattal jár naponként, hogy a másik felé szeretetet tanúsítunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr468303902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.