Andráskereszt

Az igazság elhívottai

2017. május 30. - Halasi András

Én, az Úr, elhívtalak az igazságért... Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! (Ézs 42,6-7)

Egyátalán nem mindegy, hogy komolyan vesszük-e azt, hogy miért vagyunk az adott helyünkön. Abban a szolgálatban, hivatásban, munkában - ki hogyan viszonyul saját mindennapjaihoz - amelybe az Úr helyezett minket. Mert lehet fél vállról venni a dolgokat, lehet fél gőzzél, oda nem figyelve végezni napi feladatainkat, de akkor mi értelme minden nap odaszánni magunkat?

Hasonló a helyzet a te és az én egyedi, mégis közös élethivatásunk, keresztségünk esetében is. Lehet fél vállról venni azt, hogy keresztyének vagyunk, és így hátat fordítani mindennek és mindenkinek, amihez és akihez éppen nincsen kedvünk. De így nem teszünk mást, mint semmibe vesszük azt a hívást, azt a kegyelmet, amelyet az Úr adott nekünk akkor, amikor nevünkön szólított és gyermekévé fogadott minket.

Keresztyénnek lenni éppen ezért élet-hivatás. Minden napunkan a reménységben kell tellnie, és az igazság fényességében. Nem magunkért, hanem a másik emberért. Azért, aki éppen ott van mellettünk, akit pont neked és nekem kell vígasztalni, akit neked és nekem kell kihozni a vakságból és a sötétségből. Nem mondhatjuk, hogy majd más teszi, majd holnap megteszem. Arra születtünk újjá Krisztusban, hogy hordozzuk a ránk bízottakat, hogy észrevegyük azokat körülöttünk, akiknek pont ránk van szüksége. Hiszem, hogy ha képesek vagyunk így élni az életünket, akkor mi magunk is megtapasztaljuk, hogy jó az igazság elhívottainak lenni.

Átáradó fény

Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzsal. (Zsolt 5,13)

Kétségek és kilátástalan élehelyzetek. Neked és nekem is ismerősek. Mert oly' sokszor esünk beléjük életünk során, oly' sokszor jönnek szembe velünk a mindennapok sűrűjében, hogy sokszor már hatalmas erdő módjára vesznek körül minket, ahol minden árny és minden hang ilyesztő, ahonnan látszólag nincs szabadulás.

De minden ilyen élettapasztalat ellenére szilárdan hiszem, hogy csak azzal van a baj, hogy hova tekintünk. Mert ha csak lefelé nézünk, ha csak az árnyakat és hangokat kergetjük, ha csak ezeknek nyitjuk ki a fülünket, akkor valóban reménytelennek tűnik a helyzet. Ha azonban képesek vagyunk arra, hogy felfelé nézzünk, ha azt csodáljuk, hogy minden sötétség ellenére átszűrödik a fény a fölénk magasodó erdő lombjain, akkor reménységet találhatunk. Mert észrevesszük, hogy ez a fényesség egyre jobban növekszik, és képes betölteni az életünket. Képes arra, hogy valóban pajzs legyen minden napon neked és nekem, amely visszaveri a gonosz minden támadását, minden kétséget és reménytelenséget izzító hangot, és helyette benned és bennem is felcsendülhet a reménység és a kegyelem semmi mással össze nem téveszthető szinfóniája.

Azon a hangon, ahogyan azt neked és nekem egészen személyesen elkészítette az élet Istene. Egy-egy bibliai ige által, amely bátorít és erősít, ugyan azzal az erővel, ahogyan sok-sok évvel ezelőtt azt a szentírási személyt erősítette. Egy-egy ének által, amelyel te és én egyaránt egy pillanat alatt csatlakozhatunk az Istent dicsérő seregekhez, és ezáltal a lelkünk is csodálatos módon töltődik fel. Egy-egy testvéri szó által, amely a legvártatlanabb helyekről jöhet, de amelyekben akkora erő lakozik, amelyet sokszor el sem tudunk képzelni.

Miért van mindez? Érted és értem. Mert az az Isten kegyelme, hogy szent Fia által életünk minden napját az Ő áldásainak oltalmazó kegyelmében élhetjük. Jöhetnek nehéz napok, jöhetnek árnyak, de az Isten kegyelme velünk van. Csak fel kell tekinteni, és meg kell látni, hogy mindenkor árad ránk a fény.

Örök élet

Jézus így imádkozott: Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17,3)

Mit jelent valójában az, hogy ismerhetjük az egy igaz Istent és Fiát, Jézus Krisztust? Pusztán vallási hovatartozást, amely alapján azt tudom mondani, hogy én keresztyén vagyok, nem pedig muszlim, buddhista, avagy hindu? Esetleg kultúrális kapcsolódást, amely alapján bárhol élek a világban hozzá kapcsolódom a Szentírás talaján álló, nemezeteken és időkön átívelő kultúrális csoporthoz? Talán hagyományt, amely ott van a falainkat díszítő feszületekben, szentképekben, avagy Luther ábrázolásokban, és abban, hogy olykor-olykor megjelenünk az Isten házában, mert hát ez így szokás?

Reménység szerint ezeknél jóval többet. Én hiszem, hogy ezeknél jóval többet. Mert a Szentháromság Isten ismerete mindenek előtt óriási kegyelem. Kegyelem azért, mert Ő meg akarta ismertetni magát veled és velem, kegyelem azért, mert küldött valakit, aki hirdette nekünk az evangéliumot, és kegyelem azért, mert reménység szerint, jó földbe hullhatott a mag, és képessé váltunk arra, hogy termést hozzunk.

Éppen ezért ismerni a mindenható Istent és Jézus Krisztust maga az örök élet. Mert benne és általa valami egészen csodálatos dolog történik meg veled és velem: megérezhetjük, hogy nincs olyan mélység, ahonnan ne volna felfelé, nincs olyan magasság, ahol szédülni kellene, nincs olyan nap, amikor rá ne tekinthetnénk, nincs olyan perc, amelyben Ő nem értünk könyörög. Jézus Krisztus maga az örök élet. Neked és nekem.

Hozzá vinni

[A tanítványok] így válaszoltak [Jézusnak]: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! (Mt 14,17-18)

Sok mindennel rendelkezhetünk, még akkor is, ha olykor semmibe vesszük azokat. Mert van elég értelmünk, erőnk, tehetségünk és szeretetünk, hogy megálljunk azon a helyen, ahova az Isten helyezett minket, csak éppen hajlamosak vagyunk arra, hogy azt mondjuk, amit a tanítványok: "Csak ennyim van. Mire elég ez a kevés?"

Jézus azonban egy más megközelítésre hív. Mindenek előtt arra, hogy ismerjük fel azt, hogy nem vagyunk semmilyen helyzetben sem üres markúak. Mindig és mindenkor ott vannak azok az Istentől kapott ajándékaink, amelyek erősíthetnek minket, amelyek segítenek abban, hogy megmaradjunk és megálljunk a legmélyebb helyzetekben is, sőt, fel tudjunk állni, és másoknak is eledelt tudjunk adni.

De emellett Jézus arra is hív, hogy mindenünket, amink csak van, adjuk oda neki, bízzuk rá teljes életünket, mégpedig úgy, hogy minden napon oda tesszük azt a kereszt tövébe, és higgyünk abban, hogy Ő megsokasít téged és engem, ahogyan tette azt a két hallal és az öt kenyérrel. Megsokasít, vagyis erővel tölt el, egyedül azért, mert kegyelemes hozzánk és szeret bennünket.  

Csordultig

2017. április 30. - Halasi András

Az Úr szeretetével telve van a föld. (Zsolt 33,5)

Hajlamosak vagyunk arra, hogy rossz színben lássuk a világot. Hogy mindíg és minden helyzetben a rosszat emeljük ki. Elég, ha csak megnézzük az esti hiradót. Pedig minden szörnyűség ellenére, vagyis minden emberi bűn ellenére igaz a zsoltáros fenti mondata: az Úr szeretetével telve van a föld!

Miért? Azért, mert Isten elküldte Jézust a világba, hogy megmutassa az igaz szeretet útját. Azért, hogy jó pásztorként vezessen minket, téged és engem, és önmagát adva minden emberért megmutassa, hogy ekkora szeretet van az Isten szívében. Irántad és irántam. De tette mindezt úgy, hogy példát adot neked és nekem, hogy mi is hasonló módon, túláradó szeretetettel legyünk a másik ember iránt. Hogy képesek legyünk nem a bűnöket, vétkeket, naponkénti apró sérelmeket nézni, hanem azt az embert, aki ott áll mellettünk, aki ugyan úgy azért született meg, hogy általa is látható legyen valami abból a kegyelemből, ami Krisztus által sugárzik szét a világba.

Igen, sok a bűn a világban. Igen, mérhetetlen a szenvedés. De hiszem, hogy van bűnbocsánat, és hiszem, hogy ha egyenként képesek vagyunk arra, hogy minden napon egy kicsit jobban szeressünk, egy kicsit jobban kiábrázoljuk a Krisztust, akkor szűnhet az erőszek. Akkor minden ember megláthatja, hogy bár nem szakadunk e földi világ keretei közül, de mégis meglátjuk az Istentől túláradóan felénk tartó szeretetet. A másik ember szemében, aki talán tegnap még ellenség volt, de ma már a testvérünk Jézus Krisztus által. Mert Benne és Általa egyek vagyunk, összeforrva abban a szeretetben, amely csordultig van a világban. 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szív a szívre hát! Lángszerelmünk hőn ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki teste, Ő a fény, mi színei; Mi a hívek, ő a mester, Ő miénk, övéi mi!

2. Összeforrva szeretetben, Egy közös test tagjai, Tudjunk egymásért szívesen Minden terhet hordani! Úgy szerette életünket, S halt meg értünk jó Urunk, Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Szeretetet adva nékünk, Szeretetre oktattál. Keltsd életre, kérve kérünk, Kit lenyűgöz a halál! Gyújtsd a szikrát tiszta lángra, Hogy mindenki lássa meg, Hogy egy törzsnek vagyunk ága, S a koronánk is csak egy! (Isten szívén megpihenve - EÉ 266)

4. Nevelj minket oly egységre, Mint Atyáddal egy te vagy, Amíg eggyé lesznek végre Híveid az ég alatt, Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre: Tanítványaid vagyunk.