Andráskereszt

Örök élet

2017. május 24. - Halasi András

Jézus így imádkozott: Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17,3)

Mit jelent valójában az, hogy ismerhetjük az egy igaz Istent és Fiát, Jézus Krisztust? Pusztán vallási hovatartozást, amely alapján azt tudom mondani, hogy én keresztyén vagyok, nem pedig muszlim, buddhista, avagy hindu? Esetleg kultúrális kapcsolódást, amely alapján bárhol élek a világban hozzá kapcsolódom a Szentírás talaján álló, nemezeteken és időkön átívelő kultúrális csoporthoz? Talán hagyományt, amely ott van a falainkat díszítő feszületekben, szentképekben, avagy Luther ábrázolásokban, és abban, hogy olykor-olykor megjelenünk az Isten házában, mert hát ez így szokás?

Reménység szerint ezeknél jóval többet. Én hiszem, hogy ezeknél jóval többet. Mert a Szentháromság Isten ismerete mindenek előtt óriási kegyelem. Kegyelem azért, mert Ő meg akarta ismertetni magát veled és velem, kegyelem azért, mert küldött valakit, aki hirdette nekünk az evangéliumot, és kegyelem azért, mert reménység szerint, jó földbe hullhatott a mag, és képessé váltunk arra, hogy termést hozzunk.

Éppen ezért ismerni a mindenható Istent és Jézus Krisztust maga az örök élet. Mert benne és általa valami egészen csodálatos dolog történik meg veled és velem: megérezhetjük, hogy nincs olyan mélység, ahonnan ne volna felfelé, nincs olyan magasság, ahol szédülni kellene, nincs olyan nap, amikor rá ne tekinthetnénk, nincs olyan perc, amelyben Ő nem értünk könyörög. Jézus Krisztus maga az örök élet. Neked és nekem.

Hozzá vinni

[A tanítványok] így válaszoltak [Jézusnak]: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! (Mt 14,17-18)

Sok mindennel rendelkezhetünk, még akkor is, ha olykor semmibe vesszük azokat. Mert van elég értelmünk, erőnk, tehetségünk és szeretetünk, hogy megálljunk azon a helyen, ahova az Isten helyezett minket, csak éppen hajlamosak vagyunk arra, hogy azt mondjuk, amit a tanítványok: "Csak ennyim van. Mire elég ez a kevés?"

Jézus azonban egy más megközelítésre hív. Mindenek előtt arra, hogy ismerjük fel azt, hogy nem vagyunk semmilyen helyzetben sem üres markúak. Mindig és mindenkor ott vannak azok az Istentől kapott ajándékaink, amelyek erősíthetnek minket, amelyek segítenek abban, hogy megmaradjunk és megálljunk a legmélyebb helyzetekben is, sőt, fel tudjunk állni, és másoknak is eledelt tudjunk adni.

De emellett Jézus arra is hív, hogy mindenünket, amink csak van, adjuk oda neki, bízzuk rá teljes életünket, mégpedig úgy, hogy minden napon oda tesszük azt a kereszt tövébe, és higgyünk abban, hogy Ő megsokasít téged és engem, ahogyan tette azt a két hallal és az öt kenyérrel. Megsokasít, vagyis erővel tölt el, egyedül azért, mert kegyelemes hozzánk és szeret bennünket.  

Csordultig

2017. április 30. - Halasi András

Az Úr szeretetével telve van a föld. (Zsolt 33,5)

Hajlamosak vagyunk arra, hogy rossz színben lássuk a világot. Hogy mindíg és minden helyzetben a rosszat emeljük ki. Elég, ha csak megnézzük az esti hiradót. Pedig minden szörnyűség ellenére, vagyis minden emberi bűn ellenére igaz a zsoltáros fenti mondata: az Úr szeretetével telve van a föld!

Miért? Azért, mert Isten elküldte Jézust a világba, hogy megmutassa az igaz szeretet útját. Azért, hogy jó pásztorként vezessen minket, téged és engem, és önmagát adva minden emberért megmutassa, hogy ekkora szeretet van az Isten szívében. Irántad és irántam. De tette mindezt úgy, hogy példát adot neked és nekem, hogy mi is hasonló módon, túláradó szeretetettel legyünk a másik ember iránt. Hogy képesek legyünk nem a bűnöket, vétkeket, naponkénti apró sérelmeket nézni, hanem azt az embert, aki ott áll mellettünk, aki ugyan úgy azért született meg, hogy általa is látható legyen valami abból a kegyelemből, ami Krisztus által sugárzik szét a világba.

Igen, sok a bűn a világban. Igen, mérhetetlen a szenvedés. De hiszem, hogy van bűnbocsánat, és hiszem, hogy ha egyenként képesek vagyunk arra, hogy minden napon egy kicsit jobban szeressünk, egy kicsit jobban kiábrázoljuk a Krisztust, akkor szűnhet az erőszek. Akkor minden ember megláthatja, hogy bár nem szakadunk e földi világ keretei közül, de mégis meglátjuk az Istentől túláradóan felénk tartó szeretetet. A másik ember szemében, aki talán tegnap még ellenség volt, de ma már a testvérünk Jézus Krisztus által. Mert Benne és Általa egyek vagyunk, összeforrva abban a szeretetben, amely csordultig van a világban. 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szív a szívre hát! Lángszerelmünk hőn ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki teste, Ő a fény, mi színei; Mi a hívek, ő a mester, Ő miénk, övéi mi!

2. Összeforrva szeretetben, Egy közös test tagjai, Tudjunk egymásért szívesen Minden terhet hordani! Úgy szerette életünket, S halt meg értünk jó Urunk, Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Szeretetet adva nékünk, Szeretetre oktattál. Keltsd életre, kérve kérünk, Kit lenyűgöz a halál! Gyújtsd a szikrát tiszta lángra, Hogy mindenki lássa meg, Hogy egy törzsnek vagyunk ága, S a koronánk is csak egy! (Isten szívén megpihenve - EÉ 266)

4. Nevelj minket oly egységre, Mint Atyáddal egy te vagy, Amíg eggyé lesznek végre Híveid az ég alatt, Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre: Tanítványaid vagyunk.

Megelevenítés

2017. április 26. - Halasi András

[Istenem,] sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevení­tesz. (Zsolt 71,20)

Egy dolog látni, egy egészen más meglátni. Látni valamit - a legtöbbünk számára - velünk született adottság. Ahogyan növekszünk, járunk a világban egyre több mindent láthatunk szemeinkkel. Szép és kevésbé szép dolgokat, éveket és évtizedeket, látható és láthatatlan részeit a teremtett világnak. Szépen lassan megismerjük mindazt, ami körbe vesz minket, és talán látjuk azt is, hogy valójában nem elég látni. Mert a látás lehet torz, és sokszor érdemes mögé nézni az eseményeknek, hogy meglássuk azok valódi mibenlétét.

A szenvedés és a sok baj, a nyomorúság szörnyű állapot. Valahogy azért, mert oly' hajlamosak vagyunk beleragadni, és kilátástalannak látni a helyzetünket. Mintha egy gödör fenekén volnánk, ahonnan a csúszós falak miatt látszólag nincs kiút, és ezért már nem is a fényt nézzük a gödör szájánál, hanem a talpunk alatti mérhetetlen sötétséget. Hiszem, hogy Isten ezekben a helyzetek is meg akar szólítani minket, és arra hív, hogy ne csak a nyomorúságot lássuk, hanem sokkal inkább lássuk meg a szabadulás evangéliumát.

Higgyük el, ez minden mélységben lehetséges. Nincs ezen a földön olyan mélység, ahonnan ne láthatnánk meg a szerető, értünk munkálkodó és megelevenítő Istent. Miért? Nem azért, mert egy csapásra minden jobb lesz és nem azért, mert egy pillanat alatt múlik a nyomorúság, bár tegyük hozzá bátran és hittel, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Hanem azért, aki önmaga vállalta a legnagyobb nyomorúságot, a te és az én életem minden bajét, és felvitte a keresztre.

Jézus Krisztus az, aki azt mondja neked és nekem, hogy rá tekintve, benne bízva és belé vetve hitünket megélhető az olyan élet, amelyben bár látjuk a nyomorúságot és a bajt, de mégis érezzük a megelevení­tést és a naponkénti új erőt minden körülmények között.

Otthonlét

2017. április 25. - Halasi András

Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. (Zsolt 84,11a)

Egészen különleges élmény, amikor valaki otthonra talál. Egy városban, amit előtte talán nem is ismert, de valahogy már az első lépésekkor azt érzi, mintha mindíg azokon az utcákon sétált volna. Egy lakásban, amelyet talán saját kezével varázsolt otthonná, nomeg az évek során számtalan élménnyel. Egy közösségben, amely befogadta, és amely szinte része lett, olyannyira, hogy azt már senki nem veheti el tőle. Jó dolog otthonra találni, mert ott az ember biztonságot érez, és így lehetőséget kap a kiteljesedésre.

Fontos azonban, hogy van egy mindezeknél fontosabb, és mindezekhez egészen szorosan kapcsolódó otthonra találás: megtalálni a mindenható Istent. Külünös keresés ez, mert úgy kereshetünk, kutathatunk, hogy közben mi vagyunk azok, akiket megtalálnak. Akik egyszer csak azt vesszük észre magunkon, hogy már nem keresünk, nem kutatunk, mert megtaláltattunk. Ilyenkor tapasztalhatjuk meg a kegyelmet, és reménység szerint vele együtt valami jóleső érzést, hogy hirtelen sok minden a helyére került. Mert megláthatjuk helyünket a gyülekezetben, saját közösségeinkben, mégpedig úgy, mint keresztyén, Krisztust követő emberek.

Ez pedig, a Krisztus követése, hiszem, hogy naponként elhelyezi a szívünkben a fenti bizonyságtételt, hogy jó nekünk az Úrral lenni. Sőt! Jobb egy napot eltölteni az Úr közelében, mint máshol ezret. Mert aki egyszer megtapasztalta a kegyelmet, aki egyszer halotta az élő Igét, aki egyszer élt az úrvacsorával, az reménység szerint újra és újra erre vágyakozik.