Andráskereszt

Andráskereszt

Örök élet

2017. május 24. - Halasi András

Jézus így imádkozott: Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17,3)

Mit jelent valójában az, hogy ismerhetjük az egy igaz Istent és Fiát, Jézus Krisztust? Pusztán vallási hovatartozást, amely alapján azt tudom mondani, hogy én keresztyén vagyok, nem pedig muszlim, buddhista, avagy hindu? Esetleg kultúrális kapcsolódást, amely alapján bárhol élek a világban hozzá kapcsolódom a Szentírás talaján álló, nemezeteken és időkön átívelő kultúrális csoporthoz? Talán hagyományt, amely ott van a falainkat díszítő feszületekben, szentképekben, avagy Luther ábrázolásokban, és abban, hogy olykor-olykor megjelenünk az Isten házában, mert hát ez így szokás?

Reménység szerint ezeknél jóval többet. Én hiszem, hogy ezeknél jóval többet. Mert a Szentháromság Isten ismerete mindenek előtt óriási kegyelem. Kegyelem azért, mert Ő meg akarta ismertetni magát veled és velem, kegyelem azért, mert küldött valakit, aki hirdette nekünk az evangéliumot, és kegyelem azért, mert reménység szerint, jó földbe hullhatott a mag, és képessé váltunk arra, hogy termést hozzunk.

Éppen ezért ismerni a mindenható Istent és Jézus Krisztust maga az örök élet. Mert benne és általa valami egészen csodálatos dolog történik meg veled és velem: megérezhetjük, hogy nincs olyan mélység, ahonnan ne volna felfelé, nincs olyan magasság, ahol szédülni kellene, nincs olyan nap, amikor rá ne tekinthetnénk, nincs olyan perc, amelyben Ő nem értünk könyörög. Jézus Krisztus maga az örök élet. Neked és nekem.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr9412537613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása